Fuglau [A] 2005.09.18.
FIA zóna, osztrák/cseh és magyar bajnoki futam
DIV I.
A szintén egynapos versenyre még a greinbachinál is kevesebb, három országból mindösszesen csak nyolc induló volt a „király”kategóriában. A cseh Milan Schmied (Fabia), az osztrák sokszoros bajnok Höller („az egyre inkább veterán” Lanciával) és a magyar bajnokság résztvevői közül is csak hatan jöttek el: Harsányi (Mitsubishi Evo5), Bognár (Mitsubishi Evo6), Kotán (Focus), Fodor (Carina T4), és a „vissza térő Révész Bálint, azaz „Balu” (Corolla). A nap meglepetését Répási Robi szolgáltatta, amikor a kéthete rommá tört Mitsubishi Evo6 helyett, reggel Bai Gál Misi Ford Fiestájára ragasztották a 25-ös rajtszámot, a mexikói sörös matricákat és az ablakokra pedig a „Répási Róbert” feliratokat.
A szombati esőben a pálya teljesen felázott, a depóban „térdig ért” a sár, csakúgy mint 6-8 éve, amikor utoljára itt jártunk (azóta itt semmi nem változott). Vasárnapra ugyan kisütött a szeptemberi nap, de az ilyenkor szokásosnál jóval hűvösebb időben a pálya állapota csak nagyon lassan javulgatott (és az sem mindenhol), a pályakarbantartás pedig még említést sem érdemel!
Az edzésen mindenki óvatosan ismerkedett a pálya adottságaival! Izgalomról csak a gumi választás adta dilemma gondoskodott. Ki mit tesz fel, mit tegyen fel? Se így, se úgy nem jó! Vagy a rajt lesz rossz, vagy a sáron nem lehet befordulni. Többféle variáció után a többség maradt a vizes gumik használatánál, még ha azok jelentősen jobban koptak is, mint igazi esős versenyen.
A technika ördöge ezúttal a hűvös szélben „fázott”, ezért beköltözött az egyetlen hazai versenyző sátrába és egész nap ott is maradt rengeteg munkát adva ezzel a Höller csapat szerelőinek.
Höller egész napos szerelésén kívül a mezőnyből csak Kotán Petinek és Fodor Gyurinak volt technikai problémája, és ezt mindkettejük esetében a gázbowden szakadása okozta (Petinek a rajtnál, Gyurinak pedig vezető helyen a leintés előtt).
A „B” döntőbe az egész nap technikai gondokkal küzdő Höller, a szinten nem túl jó napot kifogó Bognár Zsolti és a Fiestával még csak ismerkedő Répási Robi került. Höller rögtön a rajtnál feladni kényszerült a versenyt, így Répási és Bognár páros versenyét láthatta a népesnek semmiképpen sem nevezhető közönség. Ebből a páros versenyből Répási került ki győztesen, ezzel felkerülve az „A” döntőbe, ahol a napsütés és a szél hatására egyre javuló pályán kiegyensúlyozottan autózó három pilóta, Harsányi Zoli két első, Kotán Peti két második és Révész „Balu” két harmadik idővel álltak az első három helyen. Mögéjük negyediknek a Cseh Milan Schmied és ötödiknek Fodor Gyuri kvalifikálta magát.
A döntő első rajtját piros zászló követte, a második rajt után Harsányi állt az élre, mögötte Kotán, Révész, Schmied, Fodor és végül Répási sorrend alakult ki. Az első kanyarban Répási és Fodor fej-fej mellett haladtak, de végül Fodor megtartotta a rajtbeli pozícióját. Mindeközben Schmied támadta Révészt, aki megtudta tartani a harmadik helyet, de Schmied kilökte a pályáról Kotánt. Fodor kihasználva a lehetőséget, el tudott menni Schmied mellett. Kotán nem tudott vissza jönni a sérült Focussal, Fodor viszont folyamatosan támadta az előtte haladó Révészt, aki viszont remekül védte a második helyét. Így a hatodik kör végén Harsányi, Révész, Fodor, Schmied, Répási sorrendben haladtak át a versenyzők a kockás zászló alatt. Kotán Peti Focusát az autómentőnek kellett kihúzni a pálya szélét övező mocsárból, így ő hatodik lett. Ez a sorrend egyben a Zóna futam végeredményét is jelentette.
Harsányi Zoli ezzel a győzelmével már matematikailag is bebiztosította a 2005-ös magyar bajnoki címét az utolsó máriapócsi verseny eredményétől függetlenül. Ezen kívül átvette a vezetést a Zóna bajnokságban is az osztrák Höllertől.
üdv: Gábris