Greinbach [A] 2005.09.04.

FIA zóna, osztrák/cseh és magyar bajnoki futam

DIV I.

 

Az osztrák szokásoknak megfelelően megtartott egynapos rendezvényen igen kevés, a három országból mindösszesen csak 11 induló volt a „király” kategóriában. Két cseh, az éllovas Zeman (Fabia) és Mrvka (Focus), két osztrák, a sokszoros bajnok Höller („a veterán” Lanciával), a helyi pálya tulajdosa Petrakovits (Focus), valamint a Magyar Bajnokság hét állandó résztvevője: Harsányi (Mitsubishi Evo5), Répási (Mitsubishi Evo6), Bognár (Mitsubishi Evo6), Kotán (Focus), Fodor (Carina T4), Bai Gál (Fiesta) és Móricz (Focus).

 

A szép őszi időben izgalomból és technikai gondokból mindenkinek kijutott bőven. Mindjárt reggel, az időmérő edzés harmadik körében Répási Robi törte rommá a Mitsubishit, az első selejtezőben Bai Gál Misi Fiestáját kellett levontatni a már-már „hagyományos” váltó meghibásodás miatt, így ők ketten már nem is tudták folytatni a versenyt. A második selejtezőben Bognár Zsolti Mitsubishije maradt állva a rajtvonalon, Kotán Peti Focusának a leintés előtt szakadt ki a jobb első futóműve, Harsányi Zolinak pedig az új Mitsubishi turbó szabályzójával akadtak gondjai, de ők a szervizcsapatok hathatós közreműködésének köszönhetően folytatni tudták a versenyt.

 

A selejtezők folyamán csak Fodor Gyuri Carina T4-e és (az idén először) Móricz Józsi Focusa működött hibátlanul, nekik viszont a döntőben kellet technikai gondok miatt feladni a versenyt még a kockás zászló előtt.

 

A selejtező futamok eredményei alapján a „B” döntőben Höller, Petrakovits, Móricz és Bognár küzdhetett a feljutásért, ami végül Höllernek sikerült.

 

Az „A” döntő „pool”-jából [két első idővel] a cseh Zeman indulhatott, mellőle [egy első és egy harmadik idővel] Harsányi, mögötte [két második idejével] holtversenyben Fodor, mellette a cseh Mrvka mögöttük pedig Kotán és a „B” döntőből feljutó osztrák Höller.

 

A rajt után Zeman állt az élre, mögötte a nagy tülekedésben végül Mrvka, Fodor, Harsányi, Kotán, Höller sorrend alakult ki, és tartott a második körig, amikor Fodor Gyuri a Carina T4 hátsó kihajtásának törése miatt lelassult. A hátralévő körökben Kotán még próbálta támadni Harsányit, de megelőzni már nem tudta. Így a döntőt Zeman, Mvrka, Harsányi, Kotán, Höller sorrendben intették le! Fodor Gyuri a harmadik körben kiállt, így hatodik lett, mely egyben a Zóna futam végeredményét is jelentette.

 

Végül jó hangulatú, pörgős, izgalmas, látványos, jól megrendezett versenyt láthatott az a kisszámú közönség, aki kilátogatott erre a versenyre. Számunkra az egyetlen negatívum annyi volt, hogy a rendezők a díjkiosztón nem gondoltak a magyar versenyzőkre, így részükre nem volt díjátadás a magyar bajnoki futam eredményei szerint. Ígéretet kaptunk rá, hogy az október 9-i máriapócsi futamon mindenki megkapja a Greinbachban elmaradt díjakat.

 

Üdv: Gábris